2015. november 2., hétfő

1

Drága olvasóim! c:
Nagyon szépen köszönöm a sok-sok pozitív visszajelzést, amit a prológusról írtatok, és a 3 díjat! Valamint, el sem bírom hinni, hogy már a prológus után 8 feliratkozót kaptam, és rengeteg cserelehetőséget! Egy szóval, köszönök mindent, mindent, és mindent! <3
Most pedig meghoztam az első fejezetet, igaz, nem lett maratoni hosszúságú, de én megpróbáltam mindent beleadni c: Véleményeket még mindig fogadok, kellemes borzongást! <3 














It's like there's so much more
Maybe you've been in this place before
We remember a face like yours
You seem acquainted with those doors




A napfény mindig is bántotta a szememet. Akárhányszor kitettem az utcára a lábamat, valamiért minden egyes alkalommal utánam szegődött, és csak birizgálta a lila szempáromat. Pedig mikor kimegyek a szabadba, az mostanában elég ritka alkalom. Az árvaházból körülbelül hat hete rúghattak ki, azzal az indokkal, miszerint 22 évesen már nem vagyok gyerek. Így kötöttem ki mostani tartózkodási helyemen, ami egy lepukkantabb, de annál inkább barátságosabb albérlet legalábbis számomra. Eddig volt egy lakótársam is, de nem annyira nyerte el tetszését a sötét, komor hely, úgyhogy máshova menekült. Hogy mi üthetett belé, az mai napig rejtély, mindenesetre egyedül nekem sokkal jobb, mint több emberrel a nyakamon. Egyetlen élőlénnyel osztom meg a levegőt: egy szürke, aprócska macska a lakótársam már fél hónapja, akire a Scott nevet aggattam, és tökéletesen is hallgat rá. Ó, plusz még egy lelket kell elviselnem hetente egyszer: egy Mr. Wittner nevű öregembert, akitől bérlem a lakást. A keresztnevét nem árulta el, ez pedig felettébb furcsa, hiszen általánosságában mindig tudni lehet a kiadó nevét. Legalábbis a filmekben ezt láttam.

Sosem fogom megbocsátani senkinek, aki az étteremhez köthető, azt, amit tettek velem. Bármit megtennék, hogy megbosszuljam azt a bizonyos dolgozót, aki miatt 16 évet árvaházban töltöttem, lelki és testi terrorban, állandó komor kedvvel. Szülők, testvérek, barátok nélkül. Én, Vincent Reginald Shepard, most megfogadom, hogy felkutatom szüleim gyilkosát, és pontosan ugyanúgy végzek vele, mint ő legfontosabb személyekkel az életemben. Reginald. Pontosan. A szüleim születésemkor nem elégedtek meg csak a Vincenttel, hanem mindenképpen szerettek volna egy második nevet adni nekem. Végül apa nevét örököltem, őt hívták Reginaldnak. A Vincent pedig a Violából következett, amit anya kapott a saját szüleitől. Szörnyűséges ez a visszaemlékezés. Most pedig, úgy döntöttem, hogy kimerészkedek rejtekemből, és meglátogatom a pizzériát, Dominic után kutatva. Ha kell, felforgatom az egész helyiséget, de meg kell találnom. Beleugrok a cipőmbe, magamra aggatok egy fekete kabátot, majd ezt mind kiegészítve egy lila sálat tekerek a nyakam köré, majd az ajtó felé indulva megtorpanok. Előttem Scott áll, és nagy, szürke szemekkel bámul, majd fejével a fogas felé bök. Azonnal tudom, mit szeretne, úgyhogy leakasztom a pórázt, felteszem a macskára, majd elégedetten lenyomom az ajtó kilincsét. Bizony, az én különleges képességem az, hogy meg tudom sétáltatni a macskámat. A lépcsőn lefelé lépkedve megfordul a fejemben, hogy biztos jó ötlet-e ez, de már késő a gondolkodásra, mert a nagy bejárati ajtón kívül állok, gyorsan az orromig felhúzom a sálam, és megteszem az első lépést olyan nehézséggel, mintha épp akkor lépnék a Hold felszínére. Miután felmérem a terepet, és biztonságosnak nyilvánítom, elindulok a pizzéria irányába. Scott büszkén kapkodja kis lábait, én pedig óvatosabban, de annál nagyobbakat lépdelek előre. Sokan megbámulják macskasétáltató attrakciómat, de én nem törődve velük, tovább megyek. Öt perc után egy nagy építményhez érek, melynek tetején egy medve, egy nyúl, és egy csirke, amit én mindig kacsának nézek, tornyosul, hirdetve az étterem nevét: Freddy Fazbears Pizza. Az étterem eredeti neve Fredbears Family Diner volt, még 1983-ban, de anya elmesélése szerint az akkori főattrakciók meghibásodtak, ráadásul egy szerencsétlen kisfiúnak sérülése is történt a régi animatronik, Fredbear miatt, akinek a szájában kötött ki a lurkó fejjel előre. Azóta az egész arculat megváltozott, és most, 1992-ben egész jól megy az étterem sora. Az ajtót benyomva egy adag gyerekbe ütközök, akik azonnal, kérdezés nélkül lecsaptak Scottra, én gyorsan felkaptam a házi kedvencemet, és a gyerekekre fittyet hányva a pulthoz sétálok. Egy szőke hajú, húszas éveiben járó srác érdeklődik, miben segíthet, én pedig az igazgatóhoz kéredzkedek be. A srác előhúz egy kagylós telefont, és a főnökéhez betelefonálva maga után hív. Az igazgatói irodában pedig egy elég termetes alakkal találkozok. Nem beszélünk sokat, csak elkérem az ott dolgozók listáját, de ő vonakodik. Elkezd felsorolni egy rakatnyi embert, aki valaha ott dolgozott, majd mikor egy Dominic nevű emberhez ér, a levegő megfagy körülöttem: az illető teljes neve Dominic Wittner. Ismerős. Az úr elmondja, hogy már jó ideje nem dolgozik itt, és albérletek kiadásával foglakozik. Abban a percben minden leáll körülöttem, csak egyetlen gondolat futkorászik a fejemben: attól az arctól béreltem lakást, aki megölte a szüleimet, ráadásul még fizettem is neki, amiből ki tudja, talán újabb és újabb fegyvereket vásárol magának, hogy még több emberéletnek vessen véget. Bal kézfejem remegni kezd, mire a másik karommal odakapok, és minden szó nélkül elsietek a pizzéria közeléből is. Nem csoda, hogy az igazgató utánam kiált, hogy mi szándékom lenne ezzel, de én már nem figyelek rá. Csakis egyetlen dologra összpontosítok.

Berontok a kis lakásba, és azonnal a konyha felé veszem az irányt. Scott elhelyezkedik a kanapén, nem szerette volna végignézni, amit teszek, valószínűleg megérezhette, mit tervezek. Bár kétlem, hogy egy macska a gondolataimba látna, de hát itt már bármi megtörténhet. Kirántom a legelső dolgot a fiókból, ami a kezembe akadt, ez jelen esetben egy fakanál, amit azzal a mozdulattal vissza is teszek, végül végső kétségbeesésemben egy vajazókésen állapodik meg a tekintetem. Az idegesség teljesen eluralkodik rajtam, megragadom az említett eszközt, és mielőtt ismét ajtócsapkodásba kezdek, elhaladok a tükör mellett, és meglátom saját magam. A látványom visszataszítóbb, mint valaha: szemeim vérben úsznak, ver a víz, szám kicserepesedett. Ám ezzel jelen pillanatban képtelen lennék foglalkozni, levágtatok az ajtón, és konkrétan betöröm Dominic ajtaját. Az úr az ablakában áll, majd mikor az ajtó, közepénél törötten a földre zuhan, ijedten fordul hátra. Lassan, de biztosan lépkedek felé, arcomon már gúnyos, de egyben agresszív és debil mosoly húzódik.

      - Nem emlékszik rám? kérdezem, bár semmit nem szándékoztam mondani, mégis a düh beszélt belőlem.

-     - Dehogynem, én adtam ki magának a lakást néz rám kérdőn, mintha megkérdőjelezné a tényt, hogy tőle bérlek. Ezzel felhúzza az agyamat, arcomról lehervad a vigyor, és inkább vicsorgássá alakul át.

-     - Ne nézzen hülyének közeledem hozzá, ő pedig hátrálni próbál, de a fal megakadályozza ebben. Mindent tudok. Nem rémlenek ezek a szemek? nyitom óriásira szememet, így tökéletesen látszik lilasága legalábbis úgy tűnik a tata szemüvegének üvegén. Az öregember kicsit hunyorog, majd mikor jobban megnézi a szemeimet, hirtelen megriad, és futásnak eredne. Elállom az útját, és a nyitott ablak felé terelem.

-     - Kérem, ne tegye! kérlel az öreg, de én már hajthatatlan vagyok. Megbántam, és őszintén sajnálom! a hangja már remeg, de egyáltalán nem hihető, amit beszél.

-     - Az egy dolog, hogy megbánta. DE ATTÓL MÉG NEM JÖNNEK VISSZA A SZÜLEIM! süvöltöm, majd egy nagyot lökök a tata mellkasán, aki így elveszti az egyensúlyát, és átfordulva az ablakpárkányon, a beton felé zuhan. Nem nézek oda, azt nem bírnám, csak egy puffanást, reccsenéseket, és egy üvöltést hallok, majd minden elhallgat, és végre kihajolok az ablakon. Az öreg a földön fekszik, egy nem kis vértócsa kellős közepén, pontosan úgy, ahogy anno a szüleim is. Bőre teljesen elfehéredett, orrából és színtelen szájából ömlött a vér, mint minden más testrészéből is. Elvigyorodom, és egy elegáns pörgés után utána hajítom a vajazókést, aminek semmi hasznát nem vettem ugyan, de mégis jól jött megfélemlítés gyanánt. Kilépkedek az ajtón, majd a lépcsőn felfelé sétálva megszorítom a korlátot, és ijedten nézek magam elé. Mereven állok, mellkasom másodpercenként kettőt emelkedik és süllyed, agyamban pedig cikázik a gondolat, miszerint egy szörnyeteggé váltam. De egy másik pillanatban ismét eluralkodik rajtam a bosszúvágy, lábaim megindulnak, végül hátam mögött becsapom az ajtót, elzárkózva minden és mindenki elől.

15 megjegyzés:

  1. Éljeeen, végre első fejezeeet! Vagyis:
    Drága Vicky T.!
    Hosszas várakoztatásunknak meg lett az eredménye, mert ez a fejezet is, ugyanúgy, mint a prológus, nagyon jó lett, és most már ezzel foglak nyaggatni: mikor lesz a második fejezet? ☺
    Ölel és pusszantás!
    Chestia

    Ui.: első kommentelő az első fejezethez, mert ezt így stílusos! ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Chestia! :3
      Tényleg jóra értékeled? Mert h igen, akkor kicsattanok az örömtől! ☺ Köszönöm a sok biztatást, igyekszem a második fejezettel c: És, hogy tetszett Vincent kis attrakciója? :3
      Pussz,
      Vicky

      Ui.: Az első kommenteddel mindent vittél, így végre ez egy stílusos oldal lett, LÁJK Á BÁSZ! <3

      Törlés
    2. Drága Vicky T.!
      Vincent attrakciója nagyon ott volt, akár ezerszer és ezerszer is újraolvasnám! ☺
      Ölel és pusszantás!
      Chestia

      Ui.: hát igen, erről van szó, nagyon oda tetted magad! ☺

      Törlés
  2. Szia! :)

    Úristen de jó!!! *-----* Alig várom, hogy hozd a folytatást, de siess vele! :)

    U.I.: Like a boss? Jacksepticeye talán? :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Liza! c:
      Köszönöm szépen a kedves szavakat, igyekszem! *-*

      Ui.: Eredetileg OwnMcKendry-nek szántam, de aztán rájöttem, hogy Jacksepticeye is <3 Ő is nagy favoritom. *-*

      Törlés
  3. Uu szia Vikii! :3

    Látom, ismét nagyot alkottááál :D ( mármint nem úgy, hanem érted... :O )

    Ugyi vaagy, csak gartulálni tudok, csak így tovább :)) :) a helyesírási hibákat, még azért ellenőriztesd le néha, valakivel :) És a szinonímák sem illenek néha, a helyükre :D De még mielőtt túlzásba vinném a kritikáát, be is fejezem :)

    Csak így tovább, minden elismeréseem! :3 :) :)

    P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa :3
      Köszönöm, bár nem lett túl nagy. :)

      Azt hittem, a Word haverom jó gyerek, de úgy tűnik, elbénázta, már keresek egy bétát. :) A szinonímák közül melyikekre gondolsz pl.? :)

      Köszi még egyszer! :3

      V.

      Törlés
  4. :))
    Mi lenne ha hosszú sztorikat írnáál? :) Hidd el, nem lenne jó! :D Egy csomó elkényeztetett olvasóval a hátadon :D Mindent, csak mértékkeel ;) :)
    Helyesírás ellenőrzést, állítsd át magyarra... :O :) Én mindig is ajánlottam egyet... :) :)
    Pl., a "látószervem"-szóra... :)) :) Tudtommal, nem orvosi tanácsadót olvasok :D :)

    k :)) :D :D

    Akkor Á? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az észrevételeket, de jó, hogy szóltál 😄 szivárvááány 🌈🌈🌈
      Kijavítok pár dolgot, szervusz 😆

      Akkor most T.?

      Törlés
    2. Szivárváány? :O :)) :) :)

      Huu okéé :) Szilyaaa :)) :)

      Na most jönne jól, ha három nevem lenne :DD :D

      P.Á :))

      Törlés
    3. Az egy szivárvány emoji akart lenni, csak a rendszer nem mutatja :)

      Na az már vicces lenne, ha lenne harmadik neved :D

      V.

      Törlés
  5. Drága Vicky T.!
    Te úristen milyen jó történet :3 megöllek ha nem folytatid :D

    Rengeteg ölelés:
    RockH♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na Hédi-chan, ha a teljes nevemen szólítasz, az ablakon doblak ki :D amúgy köszönöm nagyon :3

      V.

      Törlés