annyeonhaseyo! ^^ Végre örömmel jelenthetem, hogy visszatértem! Az iskola hivatalosan is véget ért, én pedig büszkén lephetlek meg titeket a harmadik résszel. Igaz, egy igazi kínszenvedés volt az írása, főleg az elején, mikor semmi ötletem nem volt hozzá, ám egy napon annyira megjött az ihletem, hogy nem tudtam segíteni magamon, és írásba fogtam. Apropó, a rész. Nos, lehet, hogy ezt fillerként is tekinthetjük, mivel nem történik nagyon semmi a fejezetben, csupán bemutató jellegű, egyfajta visszarázódás ^^ Egyszóval, jó olvasást! ^^ Mint mindig, most is örülök a véleményeknek, kommenteknek.
They don't let us out, all the people scream and shout.
After they go home, that is when they let us roam.
Once we got a taste, but they shut us down in haste.
Called us things of hell, blamed it on the rotting smell
Who's that on the phone? You're supposed to be alone.
„Sok sikert.” A szavak még az ajtók kicsapódása után is vízhangzottak a fejemben, más gondolatot fel nem dolgozva. Ilyen nehéz lenne az, hogy a helyiségben kerengsz megállás nélkül, és figyeled, melyik gyerek szakítja le az aktuális dekorációt?
Mielőtt észbe kapnék, már a bejárati ajtó felé sietek, szerencsére a fiú, aki újonnan munkatársammá vált, még ott áll, és óráját nézegeti. Szólni akarok neki, de hirtelen elfelejtem a nevét. A főnököm csak egyszer említette, pár perccel ezelőtt még tisztán csengett a név a fejemben. Nem merem megkockáztatni azt, hogy eliszkoljon, ezért az első J betűs néven szólítom, ami eszembe jut:
- Joshua!
A fiú azonban nem mozdul. Akkor vagy nem ez a neve, vagy belefeledkezett időmérőjének vizslatásába. Közelebb lépek hozzá, megkocogtatom a vállát, és ismét megismétlem a nevet. A fiú összerezzen, felnéz rám, majd mikor felismer, félénken megszólal:
- I-igen? A-amúgy nem Joshua vagyok, hanem Jeremy – hangjában érződik egyfajta félelem, szegény gyerek. Játékosan a homlokomra csapok, és sűrű bocsánatkérések közepette megveregetem a vállát.
- Nos, Jeremy – nyomatékosítom meg nevét -, tudod, én még új vagyok itt. Lenne időd esetleg arra, hogy… körbevezetsz, és elmondod, mit kéne csinálnom? A főnök semmit sem mondott.
- Sosem mond semmit ezzel kapcsolatban – közli félénken Jeremy. – De persze, körbevezetlek, miért is ne? Hiszen van időm – mondja immár felszabadultabban, majd szürke kabátját levéve ismét uniformisával találkozom. – Amúgy, ha neked nem gond, hívj csak nyugodtan Jere-nek – nyújtja felém csontos kezét. Felnéz rám, és találkozok mogyoróbarna szemeivel, amit eddig hasonló színű haja takart. Mosolyogva megrázom kezét, biztatóan szorítok egy kicsit a fogáson. – Nekem nincs becenevem, ezért maradjunk csak a Vincentnél – húzom szélesre számat.
- Rendben – bólogat hevesen Jere – akkor induljunk.
